Konyhám

2014. december 18., csütörtök

Piros dosszié - Advent harmadik vasárnapja

Elérkezett a harmadik vasárnap. Piros dossziém szerint megint sok tennivalóm volt.



Mielőtt még a feladatokról írnék, szeretem ezt az időszakot, mert sok szép program közül lehet választani.
Szép sétát tettünk - bár kissé hideg volt aznap este- a Várban, majd betértünk a Mátyás templomba,
ahol szép karácsonyi hangversenyt hallhattunk baráti társasággal - a Magyar Virtuózok Kamarazenekara közreműködésével.


Másik este - szintén barátokkal - a Zeneakadémián csodás Csajkovszkij hangversenyt hallottunk.


A délutáni előadás után a Férj meglepetés hajókázni vitt el - névnapi ajándékként.
Sose gondoltam volna, hogy decemberben a Dunán fogok ringatózni. Zárt kis hajóban néhányan ücsörögtünk plédekbe takarózva, a választott forralt bort vagy forró csokoládét szürcsölgetve. 
Halk zene szólt és mécsesek világítottak. Csuda romantikus volt így gyönyörködni Buda és Pest fényeiben - hiába no, szép a mi fővárosunk! A Parlament mint egy ékszerdoboz tündöklött!!



Újabb érdekes szórakozás várt még ránk, amikor a Harlem Gospel Kórust hallhattuk a Kongresszusi Központban.


Piros dossziém szerint itt az ideje a sütemények sütésének. Egy kis részlet a mézeskalács fenyőkből.


Idén nem voltam a varrás terén termékeny...varrtam, varrtam, de keveset és azt is azonnal elajándékoztam....kis részlet a varrodámból.....


December 13-án elültettem a Luca búzát, úgy ahogy ezt minden évben szoktam. Már kezd nőni.


Elérkezett a foltvarró klubban a közös karácsonyozás napja. Szokásos jó hangulat, ajándékozás és sütemények ....


Amiket kaptam.....


Ezen a héten kültéri világítást is szereltünk a Férjemmel, végre minden muskátli bekerült a lépcsőházba - kezd téli hangulat uralkodni hó nélkül is a kertben. Alakulnak a kinti díszítések is.
Ez a kedvenc adventi koszorúm, vagy 10 éve készítettem és dísziti a bejárati ajtónkat.


Nagytakarítás megtörtént, sok feladatot kipipáltam. Most már a finisben vagyok....

7 megjegyzés:

Luca írta...

A sok, csodás programért irigykedem picit....
Jó sok ajándékot kaptál. Ez a koszorú nagyon tetszik. Te csináltad?

BORI írta...

Luca-Imola - Tényleg jók voltak a programok, milyen jó, hogy elhúzódott a névnapi ajándékozás. :)
A blogban írtam, hogy vagy 10 éve készítettem articsóka technikával a koszorút. Nagyon mutatósmég mindig. :)

lomaquilt írta...

Hát szép programjaitok voltak, felértek a karácsonyi ajándékokkal!

Monika írta...

Ilyen hajókázást én is elfogadnék! :) Jelzem is az érintetnek.:)
Ugye kókusszal szórtad meg a mézeskalácsot? Így olyan zúzmarás lett, csodás!!!!!
Mától szabin vagyok,HUrrá!!!!

BORI írta...

lomaquilt - Igazából idén úgy döntöttünk a Férjemmel, hogy első sorban programokat ajándékozunk egymásnak - magunknak! :)

Mamka - Igen, kókusszal szórtuk meg Lányommal a mézes fenyőket. De kipróbáltam apró cukorka golyócskákkal is, nagyon jól mutatnak!
Próbáljátok ki a hajókázást! A mi korunkban is kell romantikázni!!

Alice írta...

Ez gy igazán mozgalmas Advent.

Alice írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.