Anya, mikor érkezünk már haza?
No, ez nem akkor, augusztus 15.-én, a haza indulás kora reggelén hangzott el, hanem ma. Lányom szerint már be kellene fejezni az úti beszámolómat és másról is írni. Igaza van, de mentségemül szolgáljon, alapos munka előzi meg a végleges bejegyzéseimet.
Korán, reggel hét órakor reggeliztünk az Ibis hotelban, majd bőröndöket cipeltünk és 7.30-kor elkezdődött a hosszú hazaút. Lányom és én erre fel voltunk készülve, mp3-asunk tele volt jó zenékkel, olvasni valóink is még otthonról kitartottak.
Érdekes módja volt a szigetország elhagyásának. Kicsit vegyes érzésekkel fogadta a varrós társaság, hogy a híres Csatorna-alagúton
(Channel Tunnel) a La Manche csatorna alatt fogunk utazni.
1994.május 6.án adták át a forgalomnak a csatornaalagutat, ami Folkestone és Calais városokat köti össze. Dover és Calais között komphajók ingáznak (egy ilyennel jöttünk Angliába), mindenféle időjárásnak kitéve. Az alagútban gyorsan lehet haladni, a comppal
látványosabb. A Csalagút minden esetre egy műszaki csoda, mindenki utána tud nézni a neten. Érdekessége, hogy nem egy, hanem három alagútból áll, két vonat és egy szerízalagútból.
Nagy parkolóban gyülekeztek a buszok és személyautók.Kijelző táblákon jelezték, hogy mikor kerül ránk a sor, hogy beszállhassunk.
Időnk volt bőven és mint a repülőtéri terminálban, itt is volt lehetőség nézelődni, enni, ajándékot vásárolni. Mi is így tettünk és az újságos részleget vettük szemügyre. Két xszemes újságot találtunk, amiben még valamicske patchwork mintát is találtunk és utolsó fontunkat elcsokiztuk. Hamarosan ránk került a sor, buszunk a hosszú vonatban megtalálta a helyét és elindultunk. 50 percig tartott az érdekes utazás, bár látni semmit nem láttunk (azaz egymást igen, hiszen a vonat ki volt világítva). Olyan utaztunk is, meg nem is érzés volt. Aztán óra átállítás volt és haladtunk egészen Aachenig. Hotel Ibisbe bizony későn, este tíz órakor érkeztünk, akkor kaptuk a meleg vacsoránkat. Egy pohár sör mellett összegeztük, hogy még egy éjszaka távol az otthontól.....
Másnap zuhogó esőben, nyolc óra után elindultunk. Igen, hosszú volt az út, de nem kibírhatatlan. Hűséges macitársaink ott ültek velünk.
Idővel kiderült, nem csak Zsófi lányom és én a nagy macibarát, mások is vettek Londonban brummogókat. Össze is ismertettük őket... :)
A kiállításon vett xszemes kis képeket közben szorgalmasan varrta a
lányom, a telefonfülke ott el is készült. Ausztriában egy Landzeitnél
estebédeltünk, két filmet is megnéztünk a buszban, végre este 11-kor megérkeztünk a parkolóba. Általános nyüzsgés, bőröndök keresgélése (és mint utólag kiderült elcserélése....), nagy elköszönések, puszik és ölelések. Férjem már várt ránk, becuccoltunk az autónkba és boldogan mentünk otthonunkba.
Összegezés: Nagyon köszönöm Sárinak az út szervezését, ami nem volt könnyű! Sok érdekeset láttam és jól éreztem magam. Sok probléma volt, de ezek az idő rostáján kihulltak. Nem vártam semmit, így sokat kaptam! Nem azt néztem, hogy mit nem tudtam megnézni ilyen-olyan okból, hanem annak örültem, amit láttam.Itthon újra éltem az utat, hiszen 1400 db fotót készítettem, ezeket szelektáltam, 487 db kép maradhatott meg. A kiállításról készült képeket most fogom feldolgozni. Boldog ember vagyok, mert
eljutottam Londonba. Több útikönyvet most olvastam el, és képeimet nézve újra felfedezek valami szépet.
Most pedig itt a vége, fuss el véle! Foltos üdvözlet mindenkinek!
3 megjegyzés:
Én nagyon sajnálom, hogy "haza értél"! azaz, örülök Neked, de jó volt olvasni a színes, beszámolódat :)
Köszönöm Márti! Én meg szívesen olvasom a Te blogodat! :)
A Csalagutazás izgalmas lehetett.
Köszi az érdekes úti beszámolót.
Megjegyzés küldése